Knjiľnica Lendava - Könyvtár Lendva
Dátum: 2024.6.16. @ 17:30
A- A+  SLO  HU 
Archívum
A lendvai könyvtárosok szakmai kirándulása Debrecenba és nagyváradra
A Lendvai Könyvtár munkatársai immár hagyományosan, évi szakmai kirándulásuk során egy-egy magyar könyvtárt céloznak meg. E szakmai tapasztalat beszerzését a Kulturális Minisztérium a nemzetiségi programok megvalósítására szánt eszközeiből támogatja. A szakmai kirándulás elsődleges célja más könyvtárrendszerek, könyvtárak működésének megismerése és kapcsolatfelvétel.  

Az idei kirándulásra szeptember 13-án került sor. Először a Debreceni Városi Könyvtárba látogattunk, ahol bemutatták nekünk az intézmény hálózatának felépítését és működését. Ebből kiderült,  hogy még nem rendelkeznek számítógépes adatbázissal, amely nekünk Lendván már évek óta egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a könyvtári munkát. Érdekes volt hallani, hogy egyik fiókkönyvtára bevásárlóközpontban működik nagy sikerrel. Az efféle kölcsönzőhelyek működtetése Szlovéniában is már néhány könyvtárban gyakorlattá vált. Nem is meglepő, hiszen rohanó világunkban az emberek szivesebben mennek könyvtárba, ha az a bevásárlási útvonalukon helyezkedik el.  

Rövid városnézés után kora este útba ejtettük a határon túli Nagyváradot is, ahol másnap a Gheorghe Sincai Megyei Könytárban voltunk hivatalosak. A nemrég felújított 5000 m2 elterülő könyvtár számunkra főleg abból a szempontból volt érdekes, hogy hasonló feladatot lát el mint a mi könyvtárunk, azaz magyar nemzetiségű olvasói számára anyanyelvi állományt biztosít. Végigsétálva a könyvtár részlegein, erdélyi kollégáink munkájával, könyvtáruk működésével ismerkedtünk. A kölcsönzés Nagyváradon is még kézileg történik, de már dolgoznak a számítógépes rendszer kialakításán. Sajnálattal hallottuk azt, hogy a magyar nemzetiségű lakosok száma Nagyváradon évről évre csökken, s emiatt arányosan a magyar nyelvű állomány száma is.  A váradi könyvtár egyik érdekessége az volt, hogy saját könyvkötészettel és laboratóriummal is rendelkeznek, amelyben régi könyveket „mentenek meg” különböző tényezők okozta károktól.

Egy rövid váradi séta után aztán véget is ért a lendvai könyvtárosok 2009. évi szakmai kirándulása, amely során számos érdekességgel találkoztunk, sikerült összehasonlítanunk intézményeinket, új kapcsolatokra tettünk szert, s nem utolsósorban rádöbbentünk, hogy nincs olyan könyvtár, ahol minden tökéletes lenne, hiszen mindegyiknek vannak erősségei és gyengéi. Az effajta szakmai kirándulásokon pedig sokat tanulhatunk egymástól a különbözo tapasztalatból és gyakorlatból kifolyólag. 




Szerző: Webmaster @ 2009. 10. 28.
0 hozzászólás


Archívum | Hírkereső

Jelmagyarázat
Hangverseny Hangverseny
Irodalmi est Irodalmi est
Értesités Értesités
Legtöbbet olvasott könyvek Legtöbbet olvasott könyvek
Útleíró előadás Útleíró előadás
Meseóra Meseóra
Kiállítás Kiállítás
Legtöbbet keresett könyvek Legtöbbet keresett könyvek


Képek a képgalériából







Könyvújdonságok




HolMi



Nyitvatartás
Kölcsönzés, olvasóterem és e-könyvtár:
Hétfő 8-18
Kedd 8-16
Szerda 8-18
Csütörtök 8-16
Péntek 8-18
Szombat 8-13

Nyitvatartás

Nyári és ünnep előtti nyitvatartási idő


LO, LK

LO - legtöbbet olvasott könyvek
LK - legtöbbet keresett könyvek


Szavazás
A kikölcsönözött könyvek hosszabitásának melyik módját szokta igénybe venni?
internet
telefon
a könyvtárban


Szavazás állása


Böngésző








Utolsó módosítás: 2015.11.24. - 15:37 | látogató | vucko.org